Az idei tanévben is „KINCSKERESÉS”-re hívtuk a nagycsoportos óvodásokat az iskolába. Segítségükre voltak az első és második osztályos gyerekek is. Egy kalóz térkép segítségével juthattak el a különböző próbák helyszínére. Nagy izgalommal és lelkesedéssel vágtak neki a kalandos útnak. Játszottak az iskola interaktív paneljein, mocsárjáráson, interaktív vadvízi evezésen bizonyították ügyességüket. A közlekedési pályát rollerekkel próbálhatták ki. A TOMBOLDÁ-ban bátran átmentek a cápáktól hemzsegő tenger feletti hídon a kalózhajóra, ahonnan az ellenség várát kellett „bombákkal” lerombolniuk. A partra érve a homokban csillogó kincsek várták őket. Aki elfáradt, az OÁZIS-ban pihenhetett. Kis falatkákkal és itallal vártuk itt őket, valamint barkácsolásra is volt lehetőség. Az állomásokon arany tallérokat gyűjthettek, melyeket az utolsó állomáson leadva, bizonyították, hogy kiállták a próbákat. Ünnepélyesen kis kalózokká avattuk őket. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Kellemes délutánt töltöttünk együtt. Reméljük, jövő szeptemberben Számország és Betűország kincseit is együtt fedezhetjük fel!